Országos elismerést kapott az esztári iskola
Igen sikeres évet zárt a falu általános iskolája, a múlt héten díjazták a tehetségeket.
Az Irinyi Károly Általános Iskola és AMI tavaly focista fiúkkal és kézilabdás lányokkal az előző tanévben összesen nyolc alkalommal vett részt a kis iskolák országos döntőjében; éremesélyesként léptek pályára. Egy hajszál választotta el őket a dobogós helytől: 4. helyezést értek el. Ekkor már érezhető volt, hogy a következő tanév (a mostaniról beszélünk) jelentős sikereket tartogat számukra. Ezt bizonyítja, hogy a 2016. júniusi miskolci országos döntőben az ország összes kisiskolája közül hajdú-bihariakként egyedül az esztáriaknak sikerült elhozniuk a bajnoki címet: a 4. korcsoportos fiúk labdarúgásában aranyérmet szereztek.
Kimagasló eredmények
A Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Tudományos Akadémia épületében tartott rendezvényén elismerésben részesítette azokat a pedagógusokat és intézményeket, akik kimagasló eredményeket értek el a versenysorozatban, illetve a legtöbbet tették a jövő nemzedékének egészséges és erkölcsi neveléséért.
„A legeredményesebb diákolimpiai köznevelési intézmény” elismerés odaítélésében is az elért eredmény volt a mérvadó. Ebben a kategóriában az általános, közép- és a kis iskolák között is a három-három legjobbat jutalmazták. A „Kis iskolák sportversenye” legeredményesebb intézménye Hajdú-Bihar megyéből az esztári iskola lett. Az országos pontversenyben 2. helyet értek el. A sikerek kovácsa Vajas Viktor és Cseh Lajos pedagógus.
– Az eredményesség egy nagyon fontos mérce, az elismerés minden egyes pedagógusnak jár, aki munkát, időt fektetett a tanítványai felkészítésébe, illetve minden intézményvezetőnek, aki megteremtette a feltételeket a felkészüléshez, versenyzéshez – méltatta az esztáriak eredményét is Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.
Forrás: haon.hu